"Úgy tűnik, Görögország mégis megfogadja a német parlamenti képviselők
korábbi tanácsát, mely szerint az államadósságuk csökkentése érdekében
szigeteket, illetve műtárgyakat kellene eladni a csődközeli helyzetbe
került országnak. A Guardian információi szerint ugyanis Görögország
több szigetét is értékesítené. A kétségbeesett lépés azonban aligha
segíti érdemben a görög adósságválság megoldását. Josef Schlarmann kereszténydemokrata, valamint Frank Schäffler
szabaddemokrata képviselők márciusban a német Bild című lapnak azt
nyilatkozták, hogy a szigetek, illetve más eszközök eladása segíthet
Görögországnak a válság elleni küzdelemben. Dimitrisz Drucasz görög
külügyminiszter-helyettes ekkor még úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a
"ezek a javaslatok nem helyesek jelenleg".
A Guardian cikke
alapján úgy tűnik, hogy a görög kormány álláspontja megváltozott a
szigetek ügyében. A brit lap szerint a görög állam több szigetet is
értékesítene, illetve hosszú távra bérbe adna külföldi befektetőknek. Az
egyik ilyen eladó terület Mikonosz szigetén van, ahova a kormány
nemzetközi befektetők bevonásával (tulajdonszerzésükkel) fejlesztene
luxus turista-komplexumot.
A cikk szerint emellett teljes
szigeteket is eladna a görög kormány. Ezek közül az egyik Nafszika
szigete, melyet 15 millió euróért értékesítenének. Ugyanakkor kisebb
szigetekhez már kb. 2 millió euróért is hozzá lehetne jutni. A
nagyságrendekből látszik, hogy a szigetek eladása nem jelenthet
szignifikáns segítséget a közelmúltban 110 milliárd eurós hitelcsomagot
kapó görög államnak, azonban jól reprezentálná a költségvetési hiány és
az államadósság lefaragására tett erőfeszítéseket. Görögországnak
egyébként összesen kb. 6 ezer tengeri szigete van, ebből azonban csupán
227 lakott.
Kérlek alásan,a görögök még ódzkodnak a dologtól,de ha tudnák,hogy mekkora bajban vannak,nem ágálnának a dolog ellen. Ugyanis az a kultúrkör,mely ezt a kérdést fölvetette,érdekesen gondolkodik. Ha az,amit elterveztek,nem megy szépszerével,majd megoldják úgy,hogy ennyit se kelljen fizetni. Egyébként ha azt veszem,tényleg nem is sok az a pénz,amit egy ilyen szigetért kérnek. Per pillanat a hazai lottó főnyeremény olyan 10-12 millió euró körül jár,tehát a győztesnek vélhetően beleférne a büdzséjébe egy kis földdarab az Égei-tengeren,ahol szabadon játszhatna Robinson Crusoe-sat,bár újgazdagéknál inkább az lenne a módi,hogy elvisz magával némi technikát,hogy valamilyen szinten ellássa önmagát kajával,innivalóval. Ezen kívül volna egy hely,ahol nem valószínű,hogy van wifi lefedettség,mobil térerő,úgyhogy szabadon lehet romantikázni az aktuális barátnővel. Valószínűleg a szomszédok sem problémáznának a zaj miatt...